Kedves Apu és Anyu!

6 hetesen magatokhoz vettetek,sokat játszottam a gyerekekkel, és
nagyon boldog voltam Veletek. Ahogy nőttem,egyre nőtt a mozgásigényem
és vele együtt az étvágyam is. A gyerekek nem akartak velem játszani,ha
odamentem egy simiért,sokszor még belém is rúgtak. Aztán egy nap
beültettetek a kocsiba.Én olyan boldog voltam,végre hónapok óta először
látok mást is a kennelen kívül.Az autópálya szélén álltunk
meg.Eldobtátok a labdámat.Futottam utána,de mire visszaértem, Ti már
sehol sem voltatok.Kétségbeesetten rohangáltam a kocsik között,labdával
a számban.Az autósok dudáltak,de volt olyan is,aki még rá is
gyorsított.Ki akartam futni az út szélére,mert nagyon féltem.Hirtelen
egy hatalmas ütést éreztem az oldalamon, és többet nem tudtam
felállni.Nagynehezen kikúsztam az út mellé.Próbáltam utánatok menni,de
nem sikerült.Körülöttem minden véres volt.Fáztam,sötét volt és féltem.A
labdámat még mindig fogtam,biztos voltam benne,hogy visszajöttök
értem.Hiába nyüszítettem,ugattam,senki nem állt meg segíteni.Többórás
fekvés után megállt mellettem valaki,nem törődve a vérrel és a
sárral,betett az autóba.Egy fehér köpenyes férfi szaladt a
kocsihoz,amikor megálltunk.Már csak a fejét csóválta.Új gazdám,aki 15
perce ismert,nagyon sírt és megölelt.Csak akkor engedtem el a
labdámat,hogy megnyaljam a kezét,hogy azt tudjam neki
mondani:"Köszönöm".Aztán elaludtam,az utolsó dolog,amit hallottam, új
gazdám kétségbeesett zokogása volt.Már nem félek,nem fázom és nem fáj
semmim sem.
Meghaltam.Talán ha nem rágom szét a cipőket és nem eszem annyit,még mindig élhetnék...

[ neko ]

>> Remélem elgondolkodtató volt számodra ez a történet!! <<