Beauty elővette a noteszét és böngészgette. Majd megállt a Napló részlegnél és szorgosan írni kezdett. Közben végig ábrándozott, még azt sem vette észre, hogy Jessica visszaért. Mindketten a fellegekben jártak. Egyik sem tudta, hogy a másik vajon miért, de nem is szóltak egy szót se. Jessica dúdolt és nézegetett egy magazint a kis asztalnál, Beauty pedig a naplóját írta hasonfekve a francia ágyon.

Így írt az estéjéről:

" Egyszerűen minden csodálatos itt. Már sokkal derűsebbnek tűnik ez az utazás..." - majd eszébe jutott nagypapája és abbahagyta. Elgondolkozott valamin. A semmibe meredt. Tekintete üres lett, mintha élettelen lenne. Kicsivel később folytatta az írást - " Először féltem, és nem akartam jönni. Szörnyűnek tűnt. Persze hiányzik már most mindenki.. Anyu, Danielle.. és Nagypapa..."

Közben Jessica szólt valamit, és elment.. Beauty nem igazán figyelt rá, csak bólintott. Mindössze annyit értett, hogy vacsora. Talán ennyi elég is volt, mindegy mit csinál Jessica, egy ideig nem jön vissza. Folytatta az írást.

" Most volt az első estém itt.. csodálatos volt! Nem rég értem vissza. A tulaj fiával találkoztam, Jamesszel. Nagyon rendes fiú. Az estém egyszerűen nem is lehetett volna jobb. Csoda szép ruhát kaptam kölcsönbe. Annyira mesébe illő volt. Hercegnőnek éreztem magam. A magassarkú sosem volt az esetem, - és a stílusom sem valami hercegnős alapból - fel is törte a lábam, de megérte. Természetesen a személyzetis lány, Lisa is nagyon aranyos. Ő kísért le a hotel éttermébe. Az is nagyon szép... olyan tágas. Gyönyörű oszlopos csarnok csupa jól öltözött emberrel. A lift ajtóval szemben, a terem másik végében a bár pult diszkó piros. Gyöngyházas gömb alakok ékesítik. Minden csupa piros. A piros ezernyi árnyalatát sorakoztatják fel egy helyen. A székek, az asztalok, a díszítések. Minden egy álom kastély. Ilyen otthon nincs. Nagyon szép. Persze sajnos nem sokáig lehettem itt, de nem is bánom. James felvitt a teraszra. Ha azt gondolnátok az étterem a legpompásabb, amit láttam ma, akkor ki kell hogy ábrándítsalak! Aterasz a legeslegszebb hely, amit eddigi életemben láttam! Gyönyörű a kilátása éjszaka. Egyszerűen meseszép. Jamesnek is mondtam, és megígérte, hogy bármelyik éjszaka szívesen feljön velem. Remélem is. Mert a hely szépsége mellett már csak James volt a másik legjobb dolog!"

Kicsit megállt. Ábrándozott. Beleharapott szájába, elmosolyodott, és ennyit szólt:

- Megígérte... hogy feljön velem! - nevetett, majd felült, hangoztatott egy határozott ÉLJEN-t és elment egy pohár üditőért.

     A nappaliban lévő pulton sorakoztak a furcsábbnál furcsább nevű előkelő italok. Külön voltak szeszes italok, és alkohol mentesek is. Beauty egy alkohol menteset választott. Természetesen minden német volt. Beauty német tudásával sok mindenre nem ment, talán, ha két szót ki tudott nyőgni. Ebből adódóan nem is tudta melyik ital milyen. Amit választott nagyon nem ízlett neki. Eszébe jutott " Mi lenne, HA...?" És már hívta is a lenti Bár számát. A telefon mellett egy cetlin 2 nyelven minden hotelbéli szolgáltatásnak fel volt jegyezve a hívószáma. Beautynak nehéz dolga volt, Jessica sehol. Angolul valamivel többet tudott. Azonban ez kevés volt... Kénytelen volt magyarul társalogni.

~ Igen, tessék, mit adhatok? - szólt bele egy kedves, vékony női hang.

- Na az a helyzet, hogy inni akarok. Németül nem tudok, de lécci próbálj megérteni magyarul. - dadogott, mégis határozottan, szinte leszídta a kishölgyet, hogy miért is nem tud magyarul?

~ Sajnálom, nem értem, egy pillanat... LISA! - hallatszott a vonal másik feléről. Beauty máris megnyugodott. Lisát ismeri. Lisa tud magyarul. Ezek szerint a hotelben már tudják a dolgozók, hogy Beauty Lisával és Jamesszel nagyon jól el tud társalogni. James tanulta a magyart. Jól is beszéli.

- Szervusz Beauty! Mondd, miben segíthetünk! - Beauty nem látta Lisa arcát, de tudta, hogy kedvesen mosolyog, ahogy mindig szokott, mikor beszélget.

- Szia Lisa. Csak inni szerettem volna kérni, de itt mindenki olyan szerencsétlen. Ha érted mire gondolok...

- Természetesen Beauty. Máris küldök néhány üdítőt rendben?

- Oké-zsoké. - És ezzel pördült egyet, majd letette a kagylót.

     Visszaszaladt a naplóhoz. Eszébe jutott, hogy nem fejezte be. Az egész tegnap estét le akarta írni. Csak úgy peregtek a gondolatok a fejében. Egymás után suhantak a képek. Az emlékek. James nevetése. A csodálatos kilátás. És az a mennyei német kaja. Amikor ez eszébe jutott, kicsit elnevette magát, majd ment és írt.

"Húú ... mennyi minden történt ma este. Felmentünk. És néztem. Nem győztem csodálkozni, és bámulni... meg ámulni. Gyönyörű volt. Mondtam Jamesnek...

- Csoda szép. Álmomban nem láttam még ennyire varázslatosat. - és közben cikáztam az épület egyik szélétől a másikig, tekintetemet mélyen leszegezve a városra. Teljesen megbabonázott. James csak forgatta a fejét, kapkodta utánam. Láttam, hogy mosolyog, majd kisvártatva válaszolt a mondandómra.

- Ezt a mondatodat nem győzném ismételni, ha rád nézek. - és elmosolyodott.

...Nekem még végig kellett gondolnom, hogy mit is mondtam előtte, de mikor bevillant. És felfogtam, hogy ezt rám érti, mentem elpirultam. Látta rajtam, hogy zavarban vagyok. Rögvest helyet mutatott annál a csinos kis asztalkánál, ami csak két személyre volt megterítve. Randi? Ááá... És belepirultam saját buta gondolatomba. Már hogy lenne az? Nem is ismerjük egymást. És ezzel lezártam magamban ezt a furcsa kérdést.

     Mikor leültünk, én még mindig csak ámultam. James látta rajtam, hogy még nem tértem magamhoz, így hát kihasználta az alkalmat, és leszólt Lisáéknak, hogy jöhet a kaja. Igazi úriemberke ez a James. El voltam ájulva tőle. Hamarosan meg is érkezett a sok pincér. És felsorakoztak. James elmosolyodott és megdöntötte a fejét. Mire az összes pincér, mint egy flotta, egyszerre fedte fel a kezében rejlő leendő vacsorát. Rengeteg minden volt ott. Bármelyikre rámutathattunk. És rögtön meg is kaptuk. Talán egy óra telhetett el így. Nem bírtam sokat enni, mert kezdett szűk lenni a ruha. Nem tudom honnan a jó fenéből tudták a ruha méretem, de amikor felvettem pont passzolt. Viszont a vacsival már nem számoltak. Kár.. Így a vacsora nagybb része nevetéssel telt. Rengeteget nevettünk. És sok idétlen történet kapott szárnyra köztünk. Mikor végeztünk a pincérek még mindig ott álltak. Kicsit zavarban voltam. Feszélyeztek. James észrevette rajtam. És így szólt:

- Zavar?

     Szelíden bólintottam, mire ő intett, és egy "Nagyon szépen köszönjük, mást nem kérünk!" kedves, de mégis vezéri szóval elengedte őket. Mosolyogtam, hiszen mást nem igazán tudtam csinálni. Nem tudtam, ilyenkor mit illik, mit nem.

James felállt, odalépett mellém, és felém nyújtotta a kezét. Minden kétely és félelem nélkül adtam kezemet. Felálltam, majd hagytam, hogy szó nélkül vezessen. Később mégis megszólalt:

- Van egy meglepetésem, amit másnak még nem mutattam.

   Kicsit bevallom megijedtem, de izgatottam vártam, mi lesz az a nagy meglepetés.

- Csak fogd a kezem, csukd be a szemed és lépj fel arra az oszlopszerű tömbre a tető szélénél. Ne félj! Foglak.

   Valóban fogott, éreztem! Teljes biztonságban éreztem magam mellette. Pusztán a szavai elcsitították minden félelmem. Odaléptem, becsuktam a szemem és minden bizalmamat Jamesbe vetettem. Mikor már tudtam, hogy előttem van az az izé, óvatosan megszorítottam James kezét, mintha szólni akartam volna, hogy "Héé... nem vagyok biztos magamban, kérlek segíts!". És ő segített, ahogy léptem, éreztem, hogy megemel, és már fent is vagyok...

- Most úgy érezheted majd magad, mint a Titanicban Rose. Hidd el, csodálatos érzés! Várj egy pillanatot, és ne ijedj meg, csak fellépek mögéd.

     Szökkent egyet és már mögöttem is volt. Kicsit meginogtam, de végig tudtam, hogy nem eshet semmi bajom, míg ott van. Éreztem, ahogy fúj a szél. Pont szemből. Suhintott egyet a ruhámot, és kicsit hátrébb lökött. James végig tartott.

- Most nyisd ki a szemed, de csak ha nem félsz a magasságtól. - Ha féltem, ha nem... a kiváncsiság belül erősebb volt, és magától felnyiltak a szemeim, és amit akkor láttam...

     Az épületet már nem lehetett onnan látni, a szélén álltunk. Csak várost, össze színpompájában és a csillagokat felettünk. A felhők között éreztem magam. Gyönyörű volt a látvány.

- Nos azt hiszem mára ennyi Beauty kisasszony. - Suttogta és éreztem, hogy felemel. - Most pedig leviszem innen, még megsérül nekem! - és mellékelt egy megnyugtató mosolyt.

     Lekísért a lifttel, és mikor megálltunk a 189-es előtt, meglepődött. Nos mostmár tudja, hogy ez a mi lakosztályunk. Bentről hallottam már Jessica hangját, biztos visszaért már. De utána hallottam egy férfi hangot, tehát biztos nincs egyedül. James csak állt, én elmosolyodtam... ő pedig kedvesen így búcsúzott:

- Nekem nagyon sokat jelentett a mai este, mesés volt. És én....."

     Beauty nem írhatta tovább, mert kopogtak. Biztos az üditő az. Beauty ment ajtót nyitni, de előtte a naplót gondosan eltette, hogy senki ne találja meg. A múltkori hordár fiú volt az. Beautynak eszébe jutott az a kínos jelenet. Belepirult. A fiú mosolygott, bement és letette a tálcát a pultra. Jó éjszakát kívánt, majd elment.

    Beauty ment, hogy átkémlelje a tálcát. De akkor egy cetlire bukkant. Lisa írta:

" Szia Baeuty! Képzeld nem voltatok egyedül a teraszon. Valaki képeket készített rólatok. Mostanra már a fél személyzet ezen csámcsog. És a lány, aki odáig van James-ért, teljesen kiborult. Egy gonosz kis bestia a 104-esből. Meg is érdemli. Jól aláfüstöltél a terveinek. Bár nem tom James mit érez iránta, de jobb távol tartani tőle. Az a kis perszona máris megjegyezte a nevedet. Ha gondolod, majd gyere le megnézni a képeket. Puszi, Lisa!"

     És így vette kezdetét a hatalmi harc James kegyeirt, amihez személy szerint semmi kedvem nem lett volna... De mikor találkoztam azzal a csajjal... Hajjajj!!