James nem bírta tovább, szorosan megölelte Beautyt. Beautynak a meglepetéstől még a lélegzete is elállt. Egy jó ideig csak így álltak. James kisvártatva elengedte, és elment a konyha irányába. Beauty csak nézte. Kavargott benne valami, de még nem tudta ezt az érzést hova tenni.

- Tessék Beauty! Ez majd jót tesz... - és átnyújtott egy csésze forró teát. - Ülj le a kanapéra, mindjárt jövök!

James elviharzott, Beauty nem is figyelte, hogy merre... nem is látta Jamest, vajon hova lett? Kis idő múlva már nem foglalkoztatta Beautyt ez a probléma. Egész másra lett figyelmes. A nappali ajtó melletti részében fiókos szekrény kapott egy szűk helyet képekkel a tetején. Egy gyönyörű nő és James apja. Beautynak sem kellett sokat gondolkoznia, hogy rájöjjön... ez bizony James elhunyt anyukája.

- Ne haragudj, hogy megvárattalak, csak felvettem egy kényelmesebb ruhát. - Beauty megrezzent, hirtelen észre sem vette, hogy James visszajött. Teljesen elmerengett gondolatainak legmélyében.

- Az édesanyád valóban gyönyörű nő volt! - mosolyodott el Beauty. Ugyanakkor magában mégis szomorú volt. Hiszen közelébe sem érhet ennek a gyönyörű nőnek, még az estélyiben sem!

- És mi a helyzet a te családoddal Beauty? - érezte James hangján, hogy kellemetlenül érzi magát, amikor az anyjával történtekről kell mesélnie.

- Anyukámmal élek. Az apám már régen meghalt. Csak képekről ismerem. A nagypapám pedig most utazásom előtt halt meg. Tőle kaptam a jegyeket a kedvenc bandám koncertjére. Azt akarta utolsó kívánságaként, hogy én jól érezzem magam... - Beauty összerezzent, kiszaladtak könnyei és végleg elhallgatott. Szeme sarkából még látta James dermedt arckifejezését. Ettől még jobban megijedt. Gondolataiban csak az motoszkált, vajon most James önsajnáltatásnak nézi a kis beszámolóját? Nem ezt akarta. Életerejének utolsó pillanataiban Beauty összerogyik a földre. Nem bírja tovább a terheket. Csodálatos napja volt és mégsem tud önfeledten örülni. James egyszerre ijedt és aggódó. Felkapja Beautyt, aki már alig van eszméleténél. Forró az arca. Érzi James lélegzetét. Hallja a szív verését. Csak minimális zötykölődés zavarja harmóniáját James karjaiban. Beauty próbálja átlátni, hogy hol van. A konyha mellett a másik oldalon is van egy folyosó... Egy apró fekete ajtóval. Annyira komor. Beautyt mégis megnyugatatja. Ugyanakkor fél, hiszen hol van? Kiszolgáltatott és még sosem járt itt azelőtt... Az ajtó kinyílik, és egy beszélgető teremből nyílik másik három ajtó! James elfordul a bal oldali ajtó felé. Beauty szemei mindent végig mérnek. Van ideje, mert a hatalmas termen Jamesnek át kell lépdelnie Beautyval. Itt minden régies és zsömle színű. A falak, a kanapék... a bútorok. Egy-két növény itt is van. A falakon néhány kép lóg. De ezek annyira idegenek. Csak tájak. Valószínűleg Beauty sosem tudja meg mi van a másik két ajtó mögött! Azonban most James belép az egyiken. A beszélgető terem méretével megeggyező szoba tárul elé. Sötét kék falakkal. A jobb szélén francia ággyal a bal oldalán asztallal és egyéb fiús holmikkal. Az ablak középen az ajtóval szemben foglal helyet. Gyönyörű nagy ablaka van. Az egész szobába fényt varázsol. Az ajtó bezárul Beauty mögött. Már látja az ajtó melletti világot is, de ideje sincs felmérni, mert érzi, hogy huppan az ágyon.

- Pihenj! - veti oda James a vála fölött, de Beauty már nem látja az arcát. Háttal van, és az asztalhoz megy. Leül, valamit matat. Beauty elfáradt. Alig bírja nyitva tartani a szemét. Fél... Most ismét egyedül van, ráadásul egy ismeretlen helyen. Még csak a 3. napját tölti itt és máris honvágya van. Elkívánkozik innen. 3 nap múlva koncert. Az utazás 7 napra szólt. A koncert utáni napja az utolsó itt. Aztán este újra repülőre száll és már itt sincs. Remegni kezd. Hangja óhatatlanul is kiejti a szót...

- Egyedül... - James megfordul.

- Hogyan?

- Egyedül vagyok... egyedül! - hangja remeg, könnyek gyötrik... - Félek!! - kifakad belőle minden eddigi fájdalma. Még látja, hogy James mellé lép és lehajol, érzi a lélegzetét, szemei zárulnak, és mikor már éppen más valaki ajkai csitítanák fájdalmát, a tett mégis félbeszakad. Beauty nem bír szótlan maradni. - Sosem szoktam sírni, mi történik velem? Mi az, ami ennyire felőröl? - James megszorítja kezét.

- Csak fáradt vagy, ennyi az egész. Most pihenj és szólj, ha jobban vagy! - majd nyom egy puszit Beauty arcára. Beauty elszenderül... de nem bánja, ezt most annyira mesésnek érzi. Nem tudja mennyi lehet az idő és hogy egyáltalán keresi-e már őt valaki... De most ezt sem bánja. Tudja, hogy jó helyen van itt.

Mikor felébred üres a szoba. Egyedül fekszik ugyanúgy, ahogyan elaludt. Nem tudja mennyit aludhatott, nem tudja mi történt közben... Semmilyen információ nincs a birtokában a mai nappal kapcsolatban. Keresi Jamest. Körülnéz... minden idegen, de valójában mégis olyan közeli és ismerős. Mintha mindigis ide tartozott volna. Kimegy a szobából. Kiváncsiság úzi, hajtja, de nem néz be máshova, csak arra tart, ahonnan nem rég James hozta. Kiér a nappaliba... hiszen itt is üresség tátong. Mikor kinéz az ablakon látja, hogy alkonyodik. Egy pár órát biztosan eszméletlen volt és most bosszantja, hogy nem tudja mi történt körülötte ez idő alatt.

~ Hát te ki vagy? - rikolt rá ijedten egy vékony női hang... - És hogyan kerülsz ide? - Beauty először megriad, majd lágy hangon próbál reagálni.

- Sajnálom hölgyem, de nem értem, amit mond. Nem látta véletlenül Jamest? - Beauty még sosem volt ennyire nyugodt és udvarias. Bár talán most csak bágyadtsága okozza türelmét. A mindig heves és harcias lány, most nyugalmat és békét sugároz. A nő valószínűleg bejáró nő lehet harmincas évein túl. A telefonhoz nyúl és németül hablatyol valamit. Beauty kezd ébredezni és ezzel minden nyugalma foszlani látszik. Kezdi feszélyezni a helyzet. Jamest keresi... már-már ideges... elfojtja ébredni látszó dühét, amit Jamesnek intézne pár sorban. Beauty sem sírni nem szokott sem pedig szomorkodni... Főleg nem nyugalmat sugározni mások felé. Most is kezd feldúlt lenni, és viszi a lendület kifelé a "házból", bár ez inkább csak lakosztály. James mégis hotelbe épített háznak tekinti, ezt egyszer még ő mondta, de Beauty már nem emlékszik mikor... Ahogy éppen nyargalna ki az ajtón szembetalálja magát James apjával... Szóhoz sem tud jutni. Ted Nickolson csak feszít és vár. Arca energikus mégis kérlelő. Beauty tudja, hogy most nem lesz gondja abból, ha csak úgy, minden szó nélkül tovább áll. Így is tesz... Keresi Jamest. Sehol semmi. A hotelben senki nem tud róla semmit, nem is látták. Különös. Beauty forrongása alábbhagy, úgy dönt visszavonul szobájába...